Cégtörténet
A társaság létrehozása
A Rockwool International A/S több mint 23 helyen van jelen Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában, illetve értékesítési irodákkal világszerte ,összesen több, mint 8500 alkalmazottal.
A vállalat történetében 1909 óta jelentős változások mentek végbe. H. J. Henriksen, építész és V. Kähler, tetőcserépgyártó ebben az évben alapították meg egy kis dán szigeten az I/S H. J. Henriksen & V. Kähler névre keresztelt vállalatot. Az akkori cég 1937-ig elsősorban kavics-, márga- és szénbányászással illetve tetőcserépgyártással foglalkozott.
1916-ban G. Kähler a vállalatban átvette az édesapja tisztségét. H. J. Henriksen 1933-ban hunyt el, a helyét a fia, F. Henriksen vette át.
A vállalat 1935-ben 5000 amerikai dollárért megvásárolta a kőzetgyapot gyártásához és értékesítéséhez szükséges tervdokumentációt és az ahhoz kapcsolódó tulajdonjogokat. A kőzetgyapotot szigetelésre használták Skandinávia egész területén. A társaság Dániában, Svédországban és Norvégiában már 1937-ben és 1938-ban megnyitotta a kőzetgyapotgyárait.
Kezdeti időszak
A XX. század 40-es éveinek elején a kőzetgyapotgyártás a cég forgalmának mindössze kis részét alkotta. A második világháború idején a gyártás jelentősen visszaesett.
Ennek ellenére az egyre hatékonyabb irányító és gyártási folyamatok, valamint a kutatásra és fejlesztésre való összpontosítás alapozta meg a kőzetgyapot gyártásának és értékesítésének fokozatos expanzióját.
1951-ben létrejött a Deutsche Rockwool vállalat, és 1954-ben először kezdték gyártani a kőzetgyapotot Skandinávia területén kívül – Németországban.
A XX. század 60-as éveiben a Rockwool vállalat Finnországba és Svájcba, majd a 70-es években Franciaországba és Nagy-Britanniába terjeszkedett.
A Rockwool vállalat önállósulása
A XX. század 60-as éveinek elején a Henriksen & Kähler vállalat még mindig jelentősen eltérő konzorciumot képezett.
Több mint fél évszázadnyi, mindkét tulajdonos fél számára hasznos közreműködés után, 1962-ben a tulajdonosok megállapodtak a vállalat egymás közötti felosztásáról. Claus Kähler, a cég vezérigazgatója, elkészítette a vállalat felosztásának tervezetét. Ezt átadta a Henriksen családnak, akik úgy döntöttek, hogy meghagyják a vállalkozás tevékenységének hagyományos részét – a kavicsbányákat, a pórusbetongyártást stb. A Rockwool vállalat egyetlen tulajdonosává így a Kähler család vált. Ezt követően a társaság új nevet kapott – I/S Kähler & Co.
Új korszak – új termékek
Az 1976-ban Rockwool International A/S névre keresztelt vállalat a 80-as években arra a következtetésre jutott, hogy a kőzetgyapot a hőszigetelésen kívül sok más egyéb célra is alkalmazható. A hosszú évekre visszatekintő intenzív kutatás és fejlesztés lehetővé tette az új termékek széles skálájának piacra dobását, mely a kőzetgyapot addigra már igen fejlett gyártási technológiájának köszönhetően volt megvalósítható. A Rockment divízió fal-, padló- és födémelválasztó elemeket, míg a Rockfon hangszigetelést gyártott. A Grodania divízió olyan kőzetgyapotból készült speciális termékek előállításával foglalkozott, amelyek felszívták a vizet, aminek köszönhetően helyettesíteni tudták a termőföldet vagy a tőzeget az üvegházakban. Manapság ezek és az egyéb, nem hőszigetelésre használt termékek jelentős és egyre inkább növekvő részét képezik a Rockwool társaság forgalmának.
Globális lefedettség...
A 90-es években a Rockwool vállalat a történelmének leggyorsabb földrajzi expanziójára került sor. A Rockwool International már 1988-ban megszerezte a kanadai Torontótól nem messze fekvő első észak-amerikai kőzetgyapotgyárát.
A vasfüggöny lebontása után a Rockwool cég megkezdte a terjeszkedést Kelet-Európa felé.. Az első gyárat 1991-ben vásárolta az akkori NDK területén. 1993 és 1995 között két lengyelországi gyárra tett szert. A kőzetgyapotgyártáshoz a társaság 1997-ben üzemet vásárolt Magyarországon, 1998-ban Csehországban, míg 1999-ben az Orosz Föderációban megszerezte a legnagyobb kőzetgyapotgyárat.
1999-ben folytatta a terjeszkedést keletre és a dél-európai piacon is. A Rockwool társaság ugyanebben az évben az olasz Szardínia szigetén vásárolt üzemet, valamint új gyár építésébe fogott Spanyolországban is.
A Rockwool társaság a 2000-ben Malajziában megvásárolt gyárral megkezdte a Távol-keletre való terjeszkedést is.
Jövő
1995-ben a Rockwool International A/S belépett a koppenhágai tőzsdére. Ezzel a lépéssel a vállalat befejezte a hagyományos családi vállalkozás átalakítását modern, eredményes társasággá, amely nagy hangsúlyt fektet a részvényesek számára kialakított értékekre.
A világ vezető kőzetgyapot-gyártójaként a Rockwool International A/S vállalat készen áll megfelelni a gyorsan változó jövő követelményeinek.
